Írtam a pipákról, az azokhoz használt alapanyagokról, a dohányról. De nem ejtettem szót még eddig az egyik legfontosabb hozzávalóról, ami a dohánylevél füstté válásához szükséges. Ez pedig nem más, mint a tűz. Vagyis maga a parázs. Úgy tanultam anno az öregektől, akkor jó a füstje a dohánynak, ha végig megvan a mag. Azaz a parázs. Ennek útját, tömörségét egyengetjük a tömködőfa (tömőfa) segítségével a pipázás alatt.

A természeti népek hiedelemvilágában, köztük a Mongol néprajzban is fellehető, a tiszta tűz élesztése. A gyufával való tűzgyújtást rossz tűznek nevezik, és nem tartják férfi emberhez méltónak, szerintük tisztátalan. (Gondoljunk csak bele, a tűz felélesztéséhez a gyufa esetében vegyi anyagok keverékét alkalmazzuk.) Csak a kovával, acéllal való gyújtás tiszta és alkalmas arra hogy szertartáson vagy házi oltáron gyújtsanak vele tüzet. Pipában a dohányt is így a legjobb felizzítani. Ugyanis a dohány nem ég, hanem izzik. Itt jön a kérdés, miért is kellene a gyufa lángja ahhoz, ha van eszköz, amivel parazsat lehet szítani.

Az első eset, amikor izzó parázzsal gyújtott dohányt füstöltem pipából, egy az évszakhoz képest elég meleg december 21-i napforduló éjszakáján történt. Virrasztásra készültem, és amikor az egész család ott tett vett a tűz körül, dohányfelajánlásokat tettünk a tűzbe, megköszönve az azévi történéseket, s elküldtük kívánságainkat, s jövő évi terveinket. Majd mikor kicsit csendesült a siserehad, elővettem a pipámat, megtömtem a kedvenc keverékemmel. Már majdnem meggyújtottam a gyufát, amikor láttam, egy furcsán kunkorodó faág kandikál ki a tűzből. A vége izzott. Lehajoltam, és a parázsló végének a mérete, pont akkora volt, ami belefért a pipafejbe. Szép lassan oda-oda érintgetve izzásra bírtam a dohányt. A sötétben látszott, hogy a dohány teljes felülete vörösen izzott. Ez volt az első eset, hogy végig szívtam a dohányt maradék nélkül, egy gyújtásra. Végéig megmaradt az aroma, a dohány íze, és talán kétszer, háromszor tömködtem szorosabbra az izzó dohány magját. Ott egyértelművé vált, hogy a dohányt ilyen módon a legjobb izzásra bírni. Szeretem Tűzapát, mindig mutat, tanít valami hasznosat. Azóta több eszköz képe is megjelent ezzel kapcsolatban, hogyan is tudnék kivenni parázsdarabot a tűzből. Az egyik egy csipeszféle képe volt, amivel a szükséges méretű parazsat meg lehet fogni, és azzal a dohányra helyezni. Keresgéltem, kutatgattam, de valahogy egyik eszköz sem volt a pipához való. Majd ismét összefújt a szél egy remek emberrel, akinél megláttam az eszközt, amit kerestem. Sőt, annál jóval többet!

Egyik reggel, az azt megelőző napon történt FB megosztást követően, a hozzászólások között egy videó is volt, amiben egy betyárkutató jóember Husvéth Miksa, tűzcsiholó szerszámmal, pattintott szikrával, kezdi a pipázást, izzítja a dohányt. Egyből felébredtem, és a hozzászóló FB oldalát azon nyomban felkerestem. Akivel ott összehozott a jó ég, nem más, mint Gyürüs Tibor, TŰZFAKASZTÓ, Bakonysárkányból. Ott aztán láttam csodákat, tűzcsiholó szerszámokat, késeket és egy csipeszt! Egyből tudtam, olyan kell nekem is, ezt ’láttam’ a kezemben. Az is kiderült a leírásai alapján, a szerszámokat honfoglalás kori leletek alapján készíti el. Még kissé álmos szemmel megírtam az első üzenetemet, amit azután jó sok követett. Hosszú beszélgetések, amikből kiderült, ugyanazt az utat járjuk mindketten. S láss csodát, ismét találkozott két kézműves, immár kiegészítve egymás munkáját.

A bejegyzés elején látható képen az a tűzcsiholó eszköz, aminek a formáját Tibor kifejezetten a pipás embereknek álmodott meg! Itt pedig a parázscsipeszt láthatjátok.

Nagyon érdekes, amikor azt hallja az ember, ha valamit szívből teszünk, akkor az élet oda sodor, ahol hasonló gondolkodású emberek vannak. Így történt ez most is, a dohány izzásra bírásával kapcsolatban, csakúgy, mint ahogy a fákkal is, amikkel dolgozok. Amikor több jóember válaszolt a hirdetésemre, soksok csoda fafajtával tett gazdagabbá. Szerettem volna gyümölcsfákból készíteni pipákat, de kiderült, olyan ritka a gyümölcsfa alapanyag, hogy csak na. De nem csak kizárólag gyümölcsfákból, hanem jó tölgy, dió, kőris… Főleg honos fákat szerettem volna használni, ha már ebben az országban jelen van jó néhány fafajta. S mit adott a jó ég, már nyáron megérkezett hozzám a karácsony! Kaptam remek faanyagot Szolnokról Regele Andrástól, győrszemerei Vadász Zoltántól, és Dienes Gyulától Zalaszentbalázsról. Mind remek emberek!

Ismételten csak annyit mondhatok az ebben az évben, és az azt megelőzőkben történt tapasztalások alapján, ha az, amit csinálsz, amit alkotsz, azt tiszta szívvel, a legjobb szándékod szerint teszed, oda vezet az utat, ahol a támogatást megkapod hozzá. Nem kell más hozzá, csak megtenned ami a dolgod, utólagos komment, véleménynyilvánítás nélkül, a legtisztább szándékod szerint, egy jó adag alázattal fűszerezve. Ugyanúgy előfordulhat az is, hogy a te dolgod fog segíteni másoknak a saját útjukon. Olyan láncszemek ezek a történetek, amik segítenek összekapcsolódni egy lánccá, egy olyan erős lánccá, amit szerintem nincs aki meg tudna szakítani. Szellemiségét semmiképpen! Javaslom, ha foglalkoztat valami, kaptok elhívást valamilyen tevékenység végzésére, tanuljatok, figyeljetek, kutassatok, keressetek. Csak így együtt fogunk tudni emlékezni a régi idők értékeire, feleleveníteni az akkori szokásokat, s átültetni azokat a modern kor rendszerébe, hogy ismét emberi értékek szerint élhessünk ebben a mostani világban.