Mostanában többeknél felmerült az igény, hogy írjam le, mondjam el, hogyan is bánjanak a pipáikkal. Azt vettem észre, elég sokan vannak, akik az első pipájukat, tőlem kérték. Ez megtisztelő. De vannak, akiknek több pipája mellett, az első fapipájuk a kezeim között született. Így elérkezett az idő, amikor a használatukról, tisztításukról leírok pár gondolatot.

A legfontosabb eltérés a kereskedelmi forgalomban lévő pipák és az általam készített pipák között: az én pipáim nem stabilizált BRIAR gyökérből készülnek. Sokféle fát használok, melyek mindegyike saját, egyedi tulajdonságokkal bír a nedvesség elszívás, hőelnyelés, íz, stb. tekintetében. Mindegyik fa, amelyből pipa készül, kellően száraz, több éven keresztül száradnak természetes körülmények között. Ha esetleg szárítóban is jár a fa, akkor az majd egy évre rá kerül csak a munkaasztalra. Ezáltal a felhasznált alapanyag az előkészítés tekintetében is különbözik a gyökérpipáktól.

A tapasztalt pipásoknak nem kell mondani: egy pipát naponta csak egyszer használunk!

Ez a fapipák esetében hatványozottan fontos. Inkább kétnaponta vegyük kézbe füstölés céljából. A fapipáknál a szár is fából van, így hosszabb ideig tarthat a dohány által termelt nem kívánatos kondenzátum miatti nedvesség kiszáradása. Minden fajta pipára igaz, de a pipáim esetében még fontosabb betartani azt a szabályt, miszerint a használat után AZNAP NEM SZABAD SZÉTSZEDNI! Több dolog miatt. A fej szárában lévő furat deformálódhat, így előfordulhat, hogy később a szár nem illeszkedhet pontosan, fals levegőt is szívhatunk a formai elváltozás miatt. Ez nem túl hasznos a dohány folyamatos izzásban tartására nézve. A szárban lévő csap, ami az összeillesztést biztosítja, szintén fából van. Talán az a rész dagadhat be legjobban a kondenzátumtól, így az azonnali szétszedése, erőltetése töréshez vezethet. A pipákkal is, ahogy az életben mindennel, türelmesnek kell lennünk. Ellenkező esetben egy halk reccsenés hangja vethet véget a pipa életének! Ez némi odafigyeléssel elkerülhető.

A következő, amit a régi pipás tud, egy pipa nem elég, ha gyakrabban nyúlunk a dohányhoz, a füsthöz. Egyrészt a pipa száradási ideje miatt, másrészt, ha többféle dohányt használunk. Nem tesz jót a ’pipa Ízének’ az ugyanabba a pipába tömött sokféle dohány. A legideálisabb, ha a különböző dohányoknak mind-mind saját pipája van. Azt tartja a pipa tudománya, egy pipa kiégetéséhez és ízesítéséhez legalább egy csomag dohányt el kell pöfékelni ugyanabból a pipából. (Mivel mostanában egyre csökken a csomagban a dohányok töltősúlya, ezért talán már nem is elég egy csomag.)

A tárolás is éppolyan fontos, mint a használat. Mindig jól szellőző, száraz helyen tartsuk a pipáinkat! Ez elengedhetetlen a hosszú élettartam érdekében. Semmiképp se tegyük zárt helyre (doboz, nylon zacskó, stb.), mert a nedvesség miatt pára képződhet. De elég, ha csak egy éjszakára kint hagyjuk a párás levegőn. Végzetes formai elváltozásokhoz vezethet. Miért? A fa megmunkálása során kialakulhatnak mikronyi barázdák a felületen. A kazánban és a pipafej külső részén egyaránt. Ezekben a kis mélyedésekben megülhet a nedvesség, és mikor a parazsat felizzítjuk a kazánban, a nedves területek a hirtelen bekövetkező hőtágulás miatt a fát feszíthetik, esetleg szét is repeszthetik. Ezért is adok egy szövet tartót a pipákhoz, én abba szoktam beletenni füstölés után. Több okból is. A használat után, valljuk be, nem túl kellemes az elfüstölt dohány maradék a szaga. Mivel én lakásban élek, és nincs a pipázásra külön helységem, így a lakótér egy bizonyos részében tartom a pipáimat. A szövet tartó jelentősen tompítja szagokat, a szellőzés is megoldott, hiszen ha nem is olyan gyorsan, mint a szabad levegőn, de megfelelő tempóban biztosítja a pipa szabad lélegzését. És ott van a lakhely kérdése is. Szerintem jót tesz a pipának is, ha van saját lakása. Persze a legtökéletesebb, ha egy pipatóriumban tartjuk őket.

A külső kezelésről is essen pár szó. A pipa elkészültének utolsó lépése a külső felületkezelés. Ezt szintén természetes anyaggal végzem két lépésben. Mind a két esetben méhviaszt használok. Először melegítéssel viszek fel a felületre természetes formájában viaszt, a felesleget eltávolítva. Majd száradás, kihülés után, egy fényesítő viasz krémet kenek a pipára. További kezelést nem alkalmazok. Így tud szellőzni a fa kívülről is. Előfordulhat, hogy a fa idővel elkezd sötétedni. Ez egyrészt a viasz miatt lehet, másrészt a fa, ahogy a dohány füstjével találkozik, barnulni kezd. Ez a tölgyfára és az olajfára igen jellemző. Az idő múlásával egyre szebb, dohányosabb színe lehet a fáknak. Érdemes félévente egy nagyon vékony réteg viaszt krém formájában felvinni a felületre, ami ápolja és fényesen tartja a fát.

Tisztítás. Amikor befejezem a füstölést, a hamut, a maradék dohánnyal együtt kikapargatom nagyon óvatosan, majd egy erős fújással a szárba a kisebb, bent ragadt dohánydarabokat eltávolítom a füstjáratból. Utána egy puha konyhai papírtörlővel az ott lévő felületi kondenzátumot eltávolítom. Ezután elteszem. Másnap, harmadnap szedem csak szét! Ekkor pipatisztító szállal (trafikokban kapható) megtisztítom a szárat. Ha elég a kisebb, rövidebb tisztító, akkor kétoldalról takarítok. Ha hosszú a szár, akkor lehet hosszú, úgynevezett churchwarden tisztító szálat is beszerezni, és azzal tisztán tartania füstjáratot. A pipafej kazánját és füstjáratát is megtisztítom azzal a szállal, amit a szárnál használtam. További tisztítást nem szoktam alkalmazni. Esetleg a lehetségesen bent ragadt kis szöszöktől megszabadíthatjuk a szárat egy két erős átfújással. Majd elteszem a következő használatig, jól szellőző helyre.

Amennyiben ezeket a nem túl bonyolult szabályokat betartja a pipás ember, akkor sokáig jó társa lehet a kézben tartott füstölgő. Hűs füstöt, remek megéléseket, gondolatokat!