Már egy ideje tervezem, hogy írok egyet s mást azoknak a fafajtáknak a minőségéről, tulajdonságairól, amiket pipáim készítéséhez használok. Mivel a pipakészítés nekem főleg szellemi munka, nem kereskedelmi tevékenység, így a fafajtákhoz való viszonyom sem éppen ipari szemléletű. Emiatt a ’hiányosságom’ miatt, sokszor csak a már elkészült pipa használatakor derül ki, egyáltalán alkalmas-e az adott fa pipafej készítésére, vagy csak kizárólag szár készülhet belőle. A megmunkálási folyamatok alatt kiderülnek a fák erősségei, gyengeségei, szeszélyei, amelyek alapján megmutatják, milyenek is ők valójában. A pipák készítése során több olyan benyomás ér, gondolat érkezik, amely alapján kirajzolódik előttem, mi is lehet majd a szerepe az adott fának, fáknak (sokszor házasítom a különböző fajtákat) a füstölés tekintetében. Amint a pipafű felizzik a kazánban, a fák saját minőségüket is hozzáadják a füsthöz. Nem kicsit!

Tovább árnyalja a dolgot, hogy minden egyes pipa használata más – más gyakorlatot kíván még akkor is, ha ugyanabból a fából készültek. Mindegyik saját egyéniséggel bír. Nagy tisztelője vagyok a briar gyökérpipáknak, nekem is van egy pár igen szép darabom. De a pipázás fénykorában hazánkban nagy hagyománya és tudománya volt a pipakészítés teljes folyamatának: a még az élő fák kiválasztásától kezdve a megmunkálásuk minden lépéséig. Akár 10 – 15 év is eltelhetett egy – egy fapipa megszületéséig. Ezért úgy gondolom, méltatlan lenne őseinkre nézve, ha hagynánk feledésbe merülni a szebbnél szebb erezettel, mintázattal, színekkel rendelkező fapipák adta csodálatos világát, s velük együtt azokat a jóembereket, akik készítették, és használták őket.

Maga a fa is megannyi történetben, mesében, mondában játszik komoly jelentéssel bíró szerepet, mindezt összeszedni szinte lehetetlen feladat. Így a teljesség igénye nélkül néhány tulajdonságot írok le, hogy érzékelni lehessen, milyen sokféle módon tudnak segíteni életükben, sőt még kivágásuk után is a FÁK!

Mindazok a minőségek, tulajdonságok, amikről a bejegyzésben olvasni lehet, a pipa használata közben, behívhatók szándékunk szerint. Lehet gyógyító füveket, erős nyers dohányt, esetleg egyénileg összeállított ’fűszert’ füstölni, mindhez megvan a fákban az az erő, amit segítségül hívhatunk gyógyító szándékkal, merengéshez, vagy éppen szellemvilággal való kapcsolódáshoz. De jó pipások nem hanyagolják az egyszerű pipára gyújtást sem, mivel időnként csak megkívánja az ember a jó dohány ízét.

TÖLGY

Fajtái: csertölgy, karmazsin tölgy, kereklevelű magyaltölgy, kocsányos tölgy, kocsánytalan tölgy, magyaltölgy, mocsári tölgy, molyhos tölgy, paratölgy, pireneusi tölgy, vöröstölgy …

Erezete, színe, ecetes illata igen különlegessé teszi a fát. A pipa alapanyagául szolgáló nagyobb darabból, igen sokszínű, sokféle mintázatból lehet választani, kedvünk szerint. Erős, masszív ugyanakkor jól mintázható fa, de csak akkor mutatja meg igazán magát, ha olyan szándékkal nyúl hozzá az ember, ami neki is tetszik. A legelső pipákat tölgyből farigcsáltam bicskával. Egyből megszerettem az anyagát, az erezetét, és a mai napig is nagyon szívesen készítek füstölgőket ebből a remek fafajtából.   

Őshonos magyar fafajta. A tölgy vagy tölgyfa, a bükkfafélék egyik fölöttébb fajgazdag nemzetsége. Nevét a kelta ‘Quer’ = szép és ‘cuez’ = fa szavakból eredeztetik. Ausztrália és Fekete-Afrika kivételével az egész föld hegyein terem: Ázsiában 148 faj, Amerikában 142 faj, Európában 20-24 faj. Hazánkban (és Közép-Európában) négy őshonos (kocsányos, kocsánytalan, molyhos és a csertölgy) és egy egzóta (vöröstölgy) faj terjedt el. A hazai tölgyeket két csoportba sorolják: nemestölgyek és csertölgy. A tölgyek hatalmas, erős, szabálytalan koronájú fák. A legnagyobb méreteket talán a kocsányos tölgy éri el: a magassága 40-50 m, az átmérője 2-3 m is lehet. Termése a makk, amit ellipszoid, tojásdad vagy hosszas, pikkelyes vagy bozontos aljú makkcsésze takar. Az amerikai és közép-európai tölgyek lombhullatók.

A tölgy jelképesen is az erőt, a biz­ton­sá­got hor­doz­za. A spa­nyo­lok pél­dá­ul ar­ra az em­ber­re, aki na­gyon egész­sé­ges vagy na­gyon jó fi­zi­kai erőnlétben van, nem azt mond­ják, hogy bi­va­lye­rős, ha­nem hogy erő­sebb, mint a tölgy­fa (más fu­er­te que un ro­ble). Per­sze a ma­gyar mon­dás sem vé­let­le­nül ál­lít­ja: egész­sé­ges, mint a makk! A tölgy­fát már az ókor­ban nagy tisz­te­let övez­te: a bő makk­ter­més egy­ben a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­mé­nyek bő­sé­gét is je­len­tet­te. A tölgy­makk pe­dig ín­sé­ges idők­ben nem csak a disz­nók hiz­la­lá­sá­ra, ha­nem em­be­ri táp­lá­lé­kul is szol­gált. Tölgyesekben terem a föld alatt a világ legínyencebb gombafajtája, a szarvasgomba is.

VALLÁS – KULTÚRA

Az első, ami eszembe jut a kelta fahoroszkóp, amelyben a tölgyet úgy említik, mint a fák királyát. A kelták a napévet 13 hónapos holdnaptárként számolták, egy szökőnappal. Az egyes hónapokat szent növényeikről nevezték el, így a különböző fák nemcsak szent, hanem egyben kozmikus szimbólumokká is váltak. A kelták úgy gondolták, hogy az ember csak része, de semmiképpen sem ura a természetnek, s a növekedéshez ugyanúgy fényre, vízre, napsütésre van szükség, mint a növényeknek. Ez az oka annak, hogy az eltérő időpontokban viruló növények s az ugyanekkor született emberek között komoly hasonlóságok vannak. Jankovics Marcell: A Fa mitológiája alapján

A kel­ták ve­ze­tő ré­te­ge volt a drui­dák cso­port­ja. Már ma­ga a szó is a kel­ta ’duir’ = tölgy­fa. Hi­tük sze­rint a tölgy­fa, az er­dő titokzatos erő­i­nek leg­főbb hor­do­zó­ja, s a ter­mé­szet ener­giáinak köz­ve­tí­tő­je az em­be­rek fe­lé. A drui­dák pél­dá­ul azzal az erős hit­tel fo­gyasz­tot­ták el a tölgy­fa ter­mé­sét, hogy ál­ta­la be­lé­jük köl­tö­zik az égi és föl­di ener­gi­ák ész­le­lé­sé­nek, irá­nyí­tá­sá­nak tu­do­má­nya. Úgy vél­ték, hogy aki a tölgy ha­tal­mas lomb­ko­ro­ná­ja alatt vég­zi me­di­tá­ci­ós gya­kor­la­tait, an­nak a szel­le­mi fej­lő­dé­se, a gyógyító erők­kel va­ló kap­cso­lat­te­rem­tő ké­pes­sé­ge ki­vé­te­le­sen ma­gas szin­tet fog elér­ni. El­kép­ze­lé­sük sze­rint az örök if­jú­ság mi­to­ló­giai for­rá­sa is egy egye­dü­lál­ló tu­laj­don­sá­gok­kal ren­del­ke­ző tölgy­fa tövéből fa­kadt, de ál­ta­lá­nos­ság­ban is a tölgy su­gár­zó ere­je az, amely a leg­gyor­sab­ban és leghatékonyab­ban hely­re­ál­lít­ja a sé­rült em­be­ri egyen­sú­lyo­kat. A tölgy az er­dő má­gi­kus ha­tá­sú ural­ko­dó­ja, amely­nek tör­zsé­be vés­ték a drui­dák gyó­gyí­tó szim­bó­lu­mai­kat.

A tölgy más kul­tú­rák­ban is az erő, a ki­tar­tás, a hosszú élet elő­se­gí­tő­je, a „fák fá­ja”. A zsi­dók­nál nemcsak az egész­ség meg­őr­ző­je, ha­nem a büsz­ke­ség és a di­cső­ség jel­ké­pe is volt. Tisz­te­let­adá­sok, ál­do­za­ti rí­tu­sok zaj­lot­tak lomb­ja alatt, a leg­ne­me­sebb pol­gá­rok ha­lot­ti szer­tar­tá­sait tar­tot­ták itt, s a leg­na­gyobb meg­tisz­tel­te­tés volt, ha va­la­kit a tölgy­fa alá te­met­tek Az ilyen fák­nak a „Könnyek töl­gye” ne­vet ad­ták. A gö­rög és a ró­mai ha­gyo­mány sze­rint nem csak „el­ső nö­vény”-ként tisz­tel­ték, de az ember ere­de­tét is reá ve­ze­ték vissza.

A tölgy szinte minden európai kultúrában jelentős szerepet kapott, mint az istenek fája. A tölgy mint nö­vé­nyi to­tem sok Eu­ró­pa-szer­te ke­let­ke­zett mon­da alap­ja, s a ter­mé­keny­ség jel­ké­pe is lett. Eu­ró­pa leg­da­liá­sabb fá­ja az in­do­ger­mán né­pek kö­ré­ben szent nö­vény­nek szá­mí­tott.

A kel­ták, ger­má­nok, szlá­vok is­te­ne­ik­nek a sza­bad ég alatt, szent­nek tar­tott for­rá­sok­nál, ber­kek­nél, tölgy­fák­nál, sok­szor tölgy­fá­ból ra­kott tá­bor­tűz kö­rül tar­tott szer­tar­tá­sok­kal hó­dol­tak. Kiváltképp tisztelték az ógörögök, az etruszkok, a germánok, a kelták, a skandináv népek és a poroszok.

Észak-Görögországban Dodona tölgyfája volt a legrégibb hellén orákulum, ahol a papok a lombok susogásából vélték kihallani a jövőt. A monda szerint az egyiptomi Thébából repült ide egy fekete galamb, letelepedett egy tölgyfára és emberi nyelven kezdett beszélni. A galamb megparancsolta a helyieknek, hogy építsenek Zeusznak jóshelyet a tölgyfa körül.

Az erőt, bátorságot, kitartást megtestesítő tölgyfa a görög-római mitológiában Zeusz, illetve Jupiter szent fája volt. Úgy tartották, hogy lombjainak susogása az ő szavaikat, akaratukat tolmácsolja, ezért gyakran ábrázolták a főisteneket tölgylevél-koszorúval.

A tölgyet a skandinávok és a germánok Thor viharisten fájának tartották. Később tu­do­má­nyo­san is iga­zolt lett, hogy a vil­lám a tölgy­fák­ba csap be leggya­krab­ban.

A Drüaszok a fák lelkei a görög mitológiában. A görög drys jelentése „tölgy”. Ekképpen a drüaszok speciálisan a tölgyfák nimfái, bár általános értelemben is megjelennek a fák nimfáiként.

Jelképezi az ősök tiszteletét, a rendületlen kitartást – ezért koszorúzza a magyar címert is a tölgy.

GYÓGYÍTÁS – Ke­mény fá­ból fa­ra­gott egész­ség

Az az ősi hit, hogy a be­teg­sé­ge­ket a fa se­gít­sé­gé­vel meg le­het gyó­gyí­ta­ni, a hi­á­nyos­sá­go­kat ki le­het kü­szö­böl­ni, mind a mai na­pig él a nép­szo­ká­sok­ban. Úgy tű­nik, mint­ha az em­be­rek­ben erős bel­ső vágy él­ne, hogy sor­su­kat a tölggyel össze­kös­sék, mint­egy kö­ze­led­je­nek a lé­nyé­hez, s el­higgyék, hogy a fájdal­ma­kat, ba­jo­kat, ame­lyek éle­tü­ket meg­ke­se­rí­ti, ez a cso­dá­la­tos nö­vé­nyi lény át tud­ja ven­ni. Azt egyéb­ként bár­ki meg­ta­pasz­tal­hat­ja, hogy­ha ki­me­rült­nek érez­zük ma­gun­kat, s te­nye­r­ün­ket a fa törzsé­re he­lyez­zük, kb. 10 perc alatt rend­kí­vül sok ener­gia áram­lik a szer­ve­ze­tünk­be, fel­fris­sü­lünk. Ugya­nígy, ha va­la­mely hosszú tú­ra so­rán lába­ink el­fá­rad­nak, fe­küd­jünk ha­nyatt és mez­te­len tal­punkat – tér­dün­ket 90 fok­ban be­haj­lít­va – he­lyez­zük a tölgy­fa kér­gé­re: va­ló­szí­nűt­le­nül fris­seb­ben foly­tat­hat­juk utun­kat!

Gyó­gyá­sza­ti cél­ból nap­ja­ink­ban el­ső­sor­ban a fia­tal, még si­ma fe­lü­le­tű, leg­fel­jebb 10 cm át­mé­rő­jű ágakról gyűj­tik a kér­get, majd ár­nyé­kos he­lyen szá­rít­ják. A ké­reg gaz­da­gon tar­tal­maz cser­ző­a­nya­got, ame­ly össze­hú­zó ha­tás­sal ren­del­kez­ik. He­lyi gyul­la­dás­csök­ken­tő és vér­zés­csil­la­pí­tó ha­tá­suk hátte­ré­ben az áll, hogy össze­húz­za a kis ere­ket. Elő­se­gí­ti ma­gát a vé­ral­va­dást is, sőt fer­tőt­le­ní­tő hatá­sa is van. 1-2 evő­ka­nál­nyi fe­lap­rí­tott kér­get fél li­ter víz­ben 15 per­cig kell főz­ni, le­szűr­ni, majd va­la­mi­lyen vá­szon­nal fe­li­tat­va azt a meg­fe­le­lő hely­re he­lyez­zük. Kül­ső­leg még az idült, visz­ke­tő, nedve­dző vagy hám­ló ek­cé­mák ke­ze­lé­sé­re is fel­hasz­nál­hat­juk ily mó­don, a kö­tést két-há­rom órán­ként cse­rél­ve. A cser­ző­a­nya­gok­ból egyéb­ként lény­ege­sen több hal­mo­zó­dik fel a gu­bacs­da­rázs szú­rá­sa kö­vet­kez­té­ben for­má­ló­dó gu­ba­csok­ban (40-60%.) Eze­ket az anya­go­kat 1%-os hí­gí­tás­ban to­ro­kö­blí­tő szer­ként, ma­ga­sabb kon­cen­trá­ció­jú ol­dat­ban afták, száj­nyál­ka­hár­tya- vagy íny­gyul­la­dás ke­ze­lé­sé­re le­het fel­hasz­nál­ni.

A ké­reg­fő­zet na­gyon jó ha­tá­sú a gyo­mor és a nyom­bél nyál­ka­hár­tyá­já­nak gyul­la­dá­sa­i­ban, heveny vagy idült has­me­né­sek ki­egé­szítő ke­ze­lé­se­ként. A kü­lön­bö­ző ere­de­tű vas­tag­bél­gyul­la­dá­sok­ban a ké­reg­te­át jó ered­ménnyel al­kal­maz­hat­juk be­ön­té­sek for­má­já­ban is.

Für­dő­ke­ze­lést is vé­gez­he­tünk bőr­gyó­gyá­sza­ti be­teg­sé­gek, el­ső­sor­ban ek­cé­mák és gyul­la­dá­sok ese­té­ben, fagy­da­ga­na­tok utó­ke­ze­lé­sé­re. Na­pon­ta mint­egy 20 per­ces ülő­für­dő rend­kí­vül jó ha­tá­sú a vég­bél kö­rü­li ber­epe­dé­sek gyógy­ke­ze­lé­sé­re, a hú­gy­ú­ti és ne­mi szer­vi gyul­la­dá­sok eny­hí­té­sé­re, az ara­nyér­pa­na­szok csök­ken­té­sé­re, vagy láb­für­dő­ként a fo­ko­zott lábiz­za­dás ke­ze­lé­sé­re.

A tölgy­fa kü­lö­nös tu­laj­don­sá­ga, hogy a víz alatt nem kor­had, kor­lát­lan ide­ig tart­ha­tó, s bár szí­ne fe­ke­té­vé vál­to­zik, szi­lárd­sá­ga csak nő. (Manapság igen népszerű a pipakészítők körében is ez a remek kinézetű fa alapanyag. Elnevezése: MORTA.) Ezen jó tu­laj­don­sá­ga alap­ján év­szá­za­dok óta hasz­nál­ják a tölgyfát a kádárok, bog­ná­rok, pintérek hor­dó­k, kádak, faedények ké­szí­tés­hez. Le­gú­jab­ban ezen a terü­le­ten is ér­de­kes je­len­ség­re de­rült fény. Tud­juk, hogy el­ső­sor­ban a vö­rös­bo­rok­ban nagy mennyi­sé­gű fla­vo­no­id, fla­vi­nen­zim ta­lál­ha­tó, ami kioldja a fából a hordó fájának anyagait, emiatt kiegészül a fa jellegzetességeivel, íze és illata is megváltozik. Így alakul ki a  barrique vörösbor (A barrique hordó tölgyből készül, különböző pörkölési eljárásokkal égetik, hogy más és más intenzitású ízt érjenek el. A hagyományos hordó űrtartalma kb. 225 liter, de vannak már 300, illetve 500 literes kivitelben is. Minél kisebb a hordó annál nagyobb felületen érintkezik vele a bor. Általában nehéz, testes vörösboroknál alkalmazzák.

Kü­lön em­lí­tést kell ten­ni a tölgy­fá­kon nö­vő élős­kö­dő nö­vény­ről, a fa­gyöngy­ről. Ez a kel­ták „Tölgy­fa-szol­gá­lói”, a kö­zös­sé­gek szel­le­mi ve­ze­tői sze­mé­ben a leg­szen­tebb nö­vény­nek szá­mí­tott. A fa­gyöngy erős ha­tá­sú po­li­pep­ti­de­ket tar­tal­maz, ame­lyek össze­té­te­le a szerint vál­to­zik, mely fa­faj­tán élős­kö­dik. Gyógy­ha­tás szem­pont­já­ból a leg­ha­té­ko­nyab­bak a tölgy­fán, a fe­nyő­fán és az al­ma­fán élők. A be­lő­le ké­szült te­át meg­fá­zá­sok, izom­gyen­ge­ség, ízü­le­ti gyul­la­dá­sok, emész­tő­szer­vi reny­he­ség, ide­ges­ség el­len hasz­nál­ták – fő­leg a Tá­vol-Ke­le­ten, de Eu­ró­pá­ban is. A ma­gas vér­nyo­más el­len az azo­nos rész fe­hér fa­gyöngyből, ga­la­go­nyá­ból és méh­fű­ből ké­szült te­át ajánl­ják – per­sze or­vo­si el­le­nőr­zés mel­lett. A tölgy­fá­ról, al­ma­fá­ról, fe­nyő­fá­ról és szil­fá­ról gyűj­tött, fa­gyöngyből ké­szí­tett or­vos­sá­go­kat a kö­vet­ke­ző te­rü­le­te­ken hasz­nál­ják fel: jó- és rosszin­du­la­tú da­ga­na­tos be­teg­sé­gek, rosszin­du­la­tú meg­be­te­ge­dé­sek és az azo­kat kí­sé­rő vér­kép­ző­szer­vi za­va­rok, da­ga­nat­nö­ve­ke­dés meg­elő­zé­se, csont­ve­lő­mű­kö­dés ösz­tön­zé­se.

A ho­me­o­pá­ti­ás gya­kor­lat­ban a tölgyfa termését, a mak­kot hasz­nál­ják fel. Ezt al­ko­hol­ban áz­tat­ják, amíg tel­je­sen fel nem pu­hul, kér­gét le­hánt­ják, a mag­húst pé­pe­sí­tik, majd al­ko­ho­los ol­dat­tal meg­fe­le­lő po­ten­ciál­ra hí­gít­ják (Qu­er­cus glan­di­um spi­ri­tus). Ál­ta­lá­ban az ide­ges, sí­rás­ra haj­la­mos, ma­gu­kat tisz­tán ki­fe­jez­ni nem tu­dó, lo­gi­kus gon­dol­ko­dás­ra ne­he­zen ké­pes em­be­rek­nek ajánl­ják ezt a ké­szít­ményt. Kró­ni­kus lép­meg­na­gyob­bo­dás­sal já­ró be­teg­sé­gek­ben le­het igen hasz­nos, úgy­mint ma­lá­ria, idült gyul­la­dá­sok, al­ko­ho­liz­mus. Csök­kent­he­tők ál­ta­la a he­veny al­ko­hol­mér­ge­zés tü­ne­tei, az al­ko­hol utá­ni vágy, bár egyér­tel­mű, hogy ön­ma­gá­ban nem gyó­gyít­ja az al­ko­ho­liz­must. Jól hasz­nál­ha­tó a kösz­vény ki­egé­szítő sze­re­ként is.

FELHASZNÁLÁS  

A kocsányos és a kocsánytalan tölgy anyaga szemre nagyon hasonlít egymásra, de a kocsánytalan tölgy átlagban kissé sűrűbb, keményebb, durvább rostú. A szíjács keskeny, sárgásfehér, a geszt sárgásbarna. Gyűrűs likacsú fa. Nagy, kerek edényei jól láthatóak, a keresztmetszeten a korai pásztában az évgyűrűhatár mentén egy (kocsányos tölgy) vagy több (kocsánytalan tölgy) sorban helyezkednek el. A késői pászta felé gyors átmenettel szűkülnek, és sugárirányú sorokba rendeződnek, a kocsánytalan tölgynél néhol villásan elágazó mintázatot alkotnak. Különböző vastagságú bélsugarai vannak, ezek sárgás színűek, a nagyobbak elég feltűnőek. A bélsugarak a húrmetszeten sötét, akár 6 cm-es vékony hosszanti vonalak, a sugármetszeten szabálytalan alakú, különböző méretű fényes, barnás csíkok formájában tűnnek fel.

A bányászatban, a kádáriparban hordó , a parkettafríz-termelésben elsődleges fontosságú. A fűrész- és lemezipar egyik legfontosabb alapanyaga.  A mélyépítészetben bányafaként, vasúti talpfaként, útburkoló kockaként, földmunkáknál, vízi építkezéseknél használják. Koporsófa. Felhasználja a faforgács- és farostlemez-gyártás. A hajógyártás egyik kiváló anyaga. Nagyon jó tűzifa. A kedvező esztétikai és műszaki tulajdonságai, valamint a kiváló tartóssága miatt a tölgyek a világ legkeresettebb fafajai közé tartoznak, ősi anyaga a mélyépítésnek (pl. cölöpök), a szilárd és tartós épületszerkezeteknek, fahidaknak. A külső térben pótolhatatlan az alkalmazása a vasúti váltótalpfák, karók, oszlopok, cölöpök tekintetében, kisebb az igény a bányafa, féldorong, bányadeszka és egyéb bányászati fatermékekre. A belsőépítészetben a tölgy a legértékesebb lépcső-, korlát-, parketta- és falburkolat, ajtó, ablak, székek és asztalok. A tölgyekből esztétikus faragványok, szobrok és különböző esztergályostermékek is készülnek. A tölgyeket széleskörűen alkalmazzák játszótéri és különböző kerti berendezések (kerti bútorok) kialakítására is. Befejezésül megemlítjük, hogy a tölgyek fája valóban elkísér bennünket a bölcsőtől (gyermekbútor) a koporsóig (különböző temetkezési kellékek).

ZELK ZOLTÁN – A TÖLGYFA SZÜLETÉSNAPJA

Az erdő közepén állott az öreg tölgyfa. Ő volt az erdő legtiszteletreméltóbb lakója, ha a madaraknak kalapjuk lett volna, bizonyára megemelték volna, mielőtt rászállnak. Mert többet tudott ő a madarak életéről, mint maguk a rigók és mátyásmadarak. Hiszen száz év alatt ezer és ezer fészket ringatott az ágain, ezer és ezer madárfióka röppent először világgá a lombjai közül.

Egyik nap a bagoly elővette falevelekből készült kalendáriumát, és kiszámította, hogy másnap lesz a tölgyfa születésnapja. Össze is hívta a madarakat, és azt indítványozta, hogy lepjék meg valami ajándékkal a jóságos tölgyfát. Persze mindnyájan örültek a bagoly indítványának, s annak, hogy a tudós madárnak kalendáriuma van, s így megünnepelhetik a tölgyfa születésnapját.

Törték is fejüket, hogy mi lenne a legalkalmasabb ajándék, de a bagoly ezt is tudta:
– Mi lenne más, mint valami szép dal? Madarak vagytok, hát énekelni fogtok a tölgyfának. De nem akárhogyan! Megalakítjuk az első erdei dalárdát, tanulunk valami szép dalt, és egyszerre elénekeljük holnap hajnalban.

Megkezdődött a tanulás, de bizony nem sokra mentek vele. A rigó csak fújta, hogy „tillió”, a szarka csak azt, hogy „csörgő-csörgő”, a varjú csak azt, hogy „kár Pál, kár Pál”. Végül össze is vesztek, s elszálltak, ki merre látott. De azért másnap hajnalban mind odalopóztak a tölgyfa ágaira, és mind elfújta külön-külön a maga nótáját. Így is volt jó ez, mert így tetszett a százéves tölgyfának, s meghatottságában azt ígérte, hogy még száz évig fogja ringatni a rigó-, szarka- meg harkályfészkeket.

A TÖLGYERŐ KINCSE

Faragott kváderkövekből épült ősi templomáról híres falu, Lébény mellett terül el a mély árokkal körülvett százhektárnyi Tölgyerdő. Az itteni szájhagyomány azt tartja róla, hogy a törökök ültették. Táborhelyük volt, innen indultak a környék falvait kirabolni, gyermekeiket, asszonyaikat és a férfiakat rabszíjra fűzve fogságba hurcolni. A falu lakói közül sokan az ingoványos Hanság nádas, rekettyés vadonjában kerestek a török elől menedéket. Nagy volt a félelem, a szenvedés és nélkülözés. Mindennap kérték az Egek Urát, hogy szabadítsa meg őket a töröktől.

A falu közelében pihent meg a Bécs ellen vonuló török sereg is. A vezír sátorát a Barát-tó dombos partján állították fel, aki onnan szemlélte a templom és a kolostor körül kialakult ellenállás kimenetelét. Hiába volt a bátor és elszánt védők ellenállása, az óriási túlerő legyőzte őket. A pasa örömében igen megkedvelte ezt a tájat, kíséretével többször is belovagolta a falu környékét. Ott, ahol most a Tölgyerdő közepe van, megállt, és azt mondta egyik kedvelt íjászának:

    – Röpítsd el nyiladat az ég négy tája felé, és ahol a nyílvesszők földet érnek, ott legyen a tábor széle. Ültessétek be tölgycsemetékkel, és ássatok köré mély sáncot, mert ez a táj igen kedves nekem!

Hiába volt azonban e lelkének kedves táj, gondolatait a gazdag Bécs város kifosztásának terve kötötte le. Nem is várakozott sokáig, megindította roppant seregét. Óváron két napot pihent és ez lett a veszte. Mire a nagyváros alá ért, ott már várta Európa egyesült serege. A csatát vesztett törökök visszavonuló maradványai elözönlötték az egész Mosoni-síkságot, bosszút állva gyilkoltak, gyújtogattak, amíg csak üldözőbe nem vette őket a magyar lovassereg.

A Hanság keleti nyúlványánál nagy csatározásokra került sor. Hogy a rabolt kincsek terhétől megszabaduljon, a menekülő pasa a tölgyesbe érve éjjel elásatta a bivalybőrökben tartott mesés gazdagságot, és sietve menekültek vissza Buda felé.

Az elásott kincs megtalálása utáni vágy aztán évtizedekig foglalkoztatta a környék szerencsére vágyó embereit. Amikor már többször is sikertelen maradt a keresés, még az ördögöt is segítségül hívták.

Egy öregember, aki még emlékezett a törökök elásott kincsére, három társával éjjel elindult az erdő közepén lévő keresztúthoz. Ott kört húztak a magukkal hozott szenteltvízzel, és a kör közepén a földre ülve elkezdték visszafelé mondani a miatyánkot. Abban reménykedtek, hogy a szellem képében megjelenő ördög majd megmutatja nekik az elásott kincset. Úgy éjféltájban az erdő zúgni kezdett, nagy szélvihar kerekedett, a fácánkakasok ijedt kiáltásokkal rebbentek fel. Villámlás és nagy égzengés közepette, tüzes láncot zörgetve megjelent az ördög szelleme, amitől a kincsvadászok úgy megijedtek, hogy elakadó lélegzettel, félelemtől remegve hazafutottak. Többé még az erdő közelébe sem mertek menni.

Forrás:

http://tgy-magazin.hu/holisztika/hu-tarsunk-a-holisztikaban-a-tolgyfa

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6lgy

http://www.kislexikon.hu/tolgy1.html#ixzz7MSCSgDqH

https://cimbora.net/barangolo/istenek-szent-fai.html

https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/SzazMagyarFalu-szaz-magyar-falu-1/lebeny-888C/fuggelek-8BA0/i-mondak-mesek-legendak-8BA1/